Keresés az oldalon

 
  Héttorony Fesztivál 2013. nov. 6-20.
2013.11.20.

Fesztiválok » Héttorony Fesztivál 2013. nov. 6-20.

HÉTTORONY FESZTIVÁL 2013

2013. november 6-20. 

Tovább a fesztivál honlapjára itt

A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között, beleértve a Makovecz Imre épületeit és szellemi hagyatékát is.

Idén ősszel – a Fonó Budai Zeneház szervezésében – másodszor indítjuk el a fesztivált a Kárpát-medencében! Helyszínei a tavalyi évhez hasonlóan átnyúlnak a határokon. Egy-egy nagyszabású programot szervezünk a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református templomba, a lendvai Színházba, a makói Hagymaházba, ahogyan Beregszászra, Kassára és Szabadkára is eljutunk. A fesztivál nov. 6-án kezdődik és nov. 20-án, Makovecz Imre születésnapján fejeződik be Budapesten, a Villányi úti Szent Imre templomban.

A zene elválaszthatatlan a rítustól, mágiától, vallástól, szórakozástól, egyszóval az ünneptől. Ennek megfelelően két fajtája alakult ki, a szakrális és a világi zene. Mindkettőnek helye és ideje volt évezredeken keresztül. Sajnos mára oda jutottunk, hogy mindenhol valamilyen silány változata szól, és jobbára agymosásra szolgál. Mi a Héttorony Fesztivállal a magyarság, s a velünk együtt élő népek zenéjét ismét az ünnep rangjára emeljük!

 

HÉTTORONY FESZTIVÁL 2013

 

1. Szabadka – 2013. november 6. – Városháza és Népkör

16.00 – Kiállítás: Sevillai Magyar Pavilon / Népkör-Galéria
16.30 – Építészeti kerekasztal: A vajdasági magyar építészet kihívásai. A beszélgetést vezeti: Pesti Attila építész / Népkör-Garai terem
18.30 – A Fesztivál hivatalos megnyitója: Kiss Ferenc, Csernyus Lőrinc / Városháza díszterme
18.45 – Improvizációk: Lajkó Félix (hegedű) – ifj. Balázs János (zongora) duó
19.30 – Koncert: Dresch Quartet
21.00 – Esti táncház és mulatság a Népkörben: muzsikál a Téka és a Szökős zenekar!

2. Makó – 2013. november 7. – Hagymaház

17:00 – Utcai kiállítás: Újratervezés, katasztrófák utáni újjáépítések Magyarországon
17:30 – Építészeti kerekasztal: Makó és Makovecz – hogy csinálták? Moderátor Csernyus Lőrinc építész, vendég: Dr.Buzás Péter, Makó város polgármestere
19:00 – Borbély Mihály (szaxofon) – Lukács Miklós (cimbalom) duó
19:30 – Vujicsics Együttes koncertje, vendég: Theodossi Spasov (MK). Műsoron: Bartók 1912-es szerb gyűjtéséből és Joca Mimika moholi prímás repertoárjából

3. Csenger – 2013. november 9. – Makovecz Imre Általános Iskola

15:00 – Papó zenedéje – gyerekműsor
16.00 – Kiállítás: Makovecz tervek, épületek, írások
Vetítés: Makovecz Szatmárban – Csernyus Lőrinc építész előadása. Részletek Olasz Ferenc, Osskó Judit, Farkas Miklós filmjeiből.
18.00 – Koncert: Balogh Kálmán és a Karaván Família

4. Kassa – 2013. november 10. – Magyar Színház

15.00 – Lakatos Róbert és a RÉV – Révület lemezbemutató koncert
16.30 – 18.30 Kiállítás és kerekasztal: Felvidéki magyar építészek kihívásai a mai Szlovákiában. Házigazda: Pásztor Péter szlovákiai főépítész
19.00 – Koncert: Lajkó Félix és zenekara (Szabadka)

5. Lendva – 2013. november 13. – Színház és hangversenyterem

18.30 – Kiállítás: Zsitva Tibor – Makovecz épületfotói, közreműködik Szokolay Dongó Balázs
19.00 – Koncert: Snétberger Ferenc Trió

6. Beregszász – 2013 november 16. – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

“Ugocsában itthon vagyunk”
Emlékezés Kiss Ferenc irodalomtörténészre, születésének 85. évfordulóján

12:00 Az előadók és szakemberek fogadása
12:30 EBÉD
14:00 Nyitott konferencia, ünnepi megemlékezés / Győr terem
Vári Fábián László költő megnyitója.
A Kiss Ferenc Emlékkönyv bemutatója. Vendégeink a könyv szerzői közül:
Ágh István, Bakos István, Bíró Zoltán, Borbély Ida, Für Lajos, ifj. Kiss Ferenc, Kiss Gy. Csaba, Kovács István, Lator László, Lezsák Sándor, Nagy András, Papp Endre, Petrik Béla, R. Takács Olga, Vári Fábián László, Zelnik József

Versek Kiss Ferenchez, Rácz József Jászai Mari-díjas beregszászi színész előadásában.
Csoóri Sándor: Sérült vers (Kiss Ferencnek)
Csoóri Sándor: Sáros a szívünk / Kiss Ferenc temetésén
Nagy Gáspár: Kiss Ferenc fejfájára
Vári Fábián László: Világtalan csillag
Lator László: Határon
Tiszteletpéldányok átadása a kárpátaljai könyvtárak, oktatási intézmények számára.
Kiss Ferenc kedves dalai. Közös éneklés ifj. Kiss Ferenc és Szabó Zoltán közreműködésével.

16:00 Kiss Ferenc domborművének avatása a főiskola előterében. Rieger Tibor műalkotását Lezsák Sándor leplezi le.
*
17:00 Makovecz Imre írásai, rajzai c. kiállítás megnyitása / Gross Arnold terem
Csernyus Lőrinc építész előadása.
18:00 Zsoltáros vigalom. Az Etnofon Zenei Társulás koncertje / Esztergom terem
19:30 Magyar-ruszin TÁNCHÁZ Pál István “Szalonna” és Bandájával, valamint a Técsői Bandával / Gross Arnold terem

7. Tiszapéterfalva – 2013 november 17.

9:00 Találkozó a Péterfalvi Képtárban, a hajdani György Endre kastélyban.
9:30 Emléktábla koszorúzás a Kölcsey Ferenc Középiskolánál. Megemlékezik Lator László
költő, muzsikál ifj. Kiss Ferenc és Szabó Zoltán.
11:00 Istentisztelet a református templomban Kiss Ferenc emlékére.
12:15 Beszélgetés a falu népével a templomkertben.
13:30 Zárszó, hazaindulás.

8. Kolozsvár – 2013 november 17. – Törökvágási református templom

10.00 – Kós Károlyra emlékezünk; sírhelyének koszorúzása
12.00 – Kós Károlyra emlékezünk; sztánai házának megtekintése
16.00 – Kiállítás: Vándoriskolások. Megnyitja: Tóthfalussy Gábor építész
18.00 – Koncert: Buda Folk Band
19.00 – Kiemelt koncert: 40 éves a Muzsikás – jubileumi koncert

9. Budapest – 2013 november 20., 19.30 óra – Szent Imre templom

„Madarak voltunk…”
Koncert Makovecz Imre tiszteletére

„Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.”

(József Attila: Gyémánt)

A Héttorony Fesztivál gálaműsorát minden évben Makovecz Imre születésnapján rendezzük meg, neves előadóművészek közreműködésével. Olyan tematikus hangversenyek ezek, melyek az építészet és zene, ember és természet, közösség és mítosz, alkotás és hit elválaszthatatlan, szerves kapcsolatát, és a hagyományok fontos szerepét igyekeznek feltárni.
Helyszínül idén azt a szakrális teret választottuk, ahová a Mester gyakran átjárt misére feleségével, Szabó Marianne-nal a Villányi út szemközti oldaláról.

A művészember az ősi mítoszok valóságtartalmára nem keres tudományos cáfolatokat, hitelességüket sem bizonygatja sosem. Evidencia számára, mint ahogyan azok a jelképek is, amiket évezredek óta cipelünk magunkkal, s álmainkban örökösen jelen vannak. Nem lepődik meg, ha természetfölötti dolgokkal találja magát szembe, nem csodálkozik. Inkább gyönyörködik egy jót és keresi az együttműködés lehetőségét. S ez nem valami hamis tudat, vagy érzéki csalódás, esetleg módosult tudatállapot kifejeződése nála. Mint ahogyan a gyermek számára nem abszurditás, hogy madarak voltunk egykor, úgy a költő, festő, muzsikus vagy építész számára sem az. Inkább természetes. Sőt, bizonyos a felől, hogy azok a madarak angyalok.

Hál’ Istennek sok mindent megőrzött erről számunkra a népi emlékezet: a ráolvasások, imák, dalok, történetek. Ez a műsor hajdani és visszaszerzendő angyalságunkról szól. Persze, ahogy ember is sokféle van, úgy vannak segítő, ártó, gonosz, emlékező és védőangyalok is. Nem individuális látomások ők, hanem a kollektív emlékezet létező alakjai.

Velük segít találkozni ezen az estén: Dresch Dudás Mihály, az Etnofon Zenei Társulás, a Muzsikás, Lajkó Félix valamint Szvorák Katalin a tanítványaival (Orbán Johanna, Paár Júlia, Timár Sára).

„Égen menő szép madár,
De nem madár, szárnyas angyal
Szárnya alatt szent oltár
Szent oltárban igaz hit,
Igaz hitben Boldogasszony...”

(archaikus népi imádság)

21.00 – Fonó Budai Zeneház – A Héttorony Fesztivál záróeseménye, össznépi táncház. Muzsikál: Düvő, Muzsikás, Kunos Tamás és barátai

*****************************************************************************

Héttorony fesztivál 2013

Művészeti vezető: Kiss Ferenc / Etnofon Zenei Társulás
Építészeti és művészeti szakértő: Csernyus Lőrinc építész / Makovecz Közhasznú Alapítvány
Fesztivál koordináció: Horváth László / Fonó Budai Zeneház
Kommunikáció és PR: Naszály György, Hegedűs Anna / Fonó Budai Zeneház
Grafika és arculat: Kiss Dóra

További részletek a Héttorony Fesztivál honlapján

 

Megosztás: Link küldése Megosztás a Twitter-hez Megosztás a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Megosztás az iWiW-hez Megosztés a Google Reader-hez

Új hozzászólás

Új hozzászólás


A szolgáltatáshoz be kell jelentkezned!

Azonosító

Jelszó



Elfelejtett jelszó
Regisztráció
 
28
március




 
© 2010 Fonó Budai Zeneház | 1116 Budapest, Sztregova u. 3. | Tel.: +36 1 206 5300
Programok   Fesztiválok   Galéria   Kávéház   Sajtó   Webbolt   Utolsó óra   Támogatók   Hírlevél   Kapcsolat   Lemezei CD bolt