Fesztiválok / Programok » 2011.04.15. 19.30 Szaxofonó: Tamarazene, Tóth Viktor Tercett, Grencsó Urban Kollektív
Házigazda: Ágoston Béla
19.30 Tamarazene (Nagyterem)
A Tamarazene különleges könnyűzenei kamarazene. Repertoárja saját kompozíciókból és sztenderdekből áll, a személyes hangvételt ötvözi a jazzes harmónia- és stílusvilággal.
Mózes Tamara: ének, zongora
Horváth Dániel: dob

A Tamarazene duó megnyerte a 2008-as Ki-látó Tehetségkutató versenyt, 2009 áprilisában a MAMF Könnyűzenei Tehetségkutatón is első díjat szerzett, májusban pedig a Bukaresti Nemzetközi Jazzversenyen a legjobb négy zenekar közé választotta a zsűri.
2009 szeptemberében Mózes Tamara felvételt nyert a párizsi Conservatoire National de Region jazzének szakára, amelyre mindössze két növendék kapott lehetőséget. Így a hazai koncertezés mellett Franciaországban folytatja tanulmányait.
A Tamarazene 2010 januárjában nagy sikerrel szerepelt a Művészetek Palotájában megrendezésre került Jazz Showcase Tehetségbörzén, ami ma Magyarországon egyike a legrangosabb jazzfesztiváloknak.
Első lemezük 2010 áprilisában jelent meg, 'In Spring' címmel.
20.45 Tóth Viktor Tercett (Kávézó)
Tóth Viktor a fiatal magyar jazz generáció egyik legtehetségesebb tagja” – írja róla a sajtó, Climbing with mountains című albuma a 2007-es év legjobb jazz lemeze díjat nyerte el. A szaxofonos saját magát mégis egy úton járó kereső emberként látja, zenei törekvéseiben az egyetemes harmóniával vágyik egységre. Olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Hamid Drake (dob), Henry Franklyn (bass), William Parker (bass), Dresch Mihály (sax), közös koncertjeiket a zenész mint a tanulás, önfejlesztés nagyszerű alkalmait látja. Hangszeres játékára a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni. Játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz fesztiválján, saját tercettjét vezeti, kortárs táncossal duettezik, népzenét gyűjt, zenét szerez, új utakat keres.

„A „Climbing with Mountains” lemez ínyenceknek szóló szenzációja a világsztár dobos Hamid Drake, és az ő közreműködésének tükrében igazi truvájként értékelhetjük, hogy a Tóth Viktor Tercettben a formáció állandó dobosa, Jeszenszky György a koncerteken legalább olyan jól és ötletesen játszik, mint amerikai kollégája. Tóth apró közbevetése szerint olykor már ő sem tudja, hogy standardokat, vagy éppen saját kompozíciókat játszik: a tudatosság piciny jele itt valóban a helyén volt, mert a „Március”, a „Message for Fishes”, a „Snake” vagy az Ornette Colemannak dedikált „Ornette’s Smile” olyan bátor témákat vonultatnak fel, amilyeneket a mai dzsesszben nagyon kevesen vállalnak. Nagy hangközugrások, agogika, kifejező intonáció, erős ritmusváltások – és mindez olykor megdöbbentően kevés hanggal. Az elmélyült alkotás záloga – ahogy Tóthtól a koncert előtt megtudtam – a dél-Magyarországon folytatott koncentrált alkotói lét. Nyilvánvalóan a hétköznapi kihívásokra adott válasz az elvonulás, hiszen hogyan is születhetnének meg másképpen ezek a nagyszerű darabok. (Végső Zoltán kritikája-Revizor)
Szkéné Jövő-Időben Fesztivál programja is egyben a két együttes vendégjátéka.

22.00 Grencsó Urban Kollektív (nagyterem)
Grencsó István az élő zenész-legendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként, majd a Dresch Quartet tagjaként tett szert.1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely folyamatosan változó néven, de azóta is elsőszámú zenekara.

Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a a Kampec Doloresszel, állandó tagja a Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát és rap-et is alkalmazó Budbudas-nak. Az utóbbi időben több új zenekara is alakult: a marokkói gyökerű Gnawa Quartet, illetve saját neobeat együttese, az AMA, ahol érdekes módon gitározik és énekel. Ezek mellett együttműködött a noise rockot játszó Pozvakowski zenekarral is.
A Kollektíva kompromisszumoktól mentes szabad zenét játszik, mely azért is mindig meglepetést nyújt, mert szinte minden koncerten más-más tagsággal lép színpadra.
Grencsó István - sax.
Hans van Vliet - harsona.
Benkő Róbert - bőgő.
Hock Ernő - bőgő.
Miklós Szilveszter - dobok
Új hozzászólás
|