Keresés az oldalon

 
 

Fesztiválok » Fonó15 - Szubjektív: Hamar Dániel

Fiatal, kezdő zenekar voltunk, mikor először kerestek meg egy hollandiai koncertkörútra. Igazi amatőr szervezés volt, kicsi klubokban, aprócska szinpadokon zenéltünk, de először figyeltek fel Európában a Muzsikásra és ezáltal a hagyományos előadásmódban megszólaló magyar népzenére. Akkor még mi sem sejtettük, hogy egyre jelentősebb koncerthelyekre, fesztiválokra jutunk majd el.

Sok évvel később, amikor sokadjára újra Holladiában jártunk, az amszterdami Concertgebouw nagyszinpadán álltunk, és eszünkbe jutott a kezdet. Mi minden is történt azalatt a sok év alatt, merre muzsikáltunk, hány zenésszel találkoztunk, mennyien is hallgathatják lemezeinket. Mennyi minden történt, amíg a világ legrangosabb népzenei-világzenei kitüntetését, a WOMEX-díjat a Muzsikás vehette át.

Nagy örömmel töltött el, mikor 15 évvel ezelőtt a Fonó megnyitotta kapuit, végre egy hely itt Budapesten, ahol az általunk oly annyira szeretett zene otthonra talál. Egy olyan hely, mint amilyeneket annak idején Európa-szerte láttunk. Sőt, még talán jobb is!

Örömmel jövünk mindig a Fonóba zenélni, és most, hogy 15 évesek lettek, közösen muzsikálunk a fiatalokkal, a Buda Folk Band zenészeivel. Reméljük, nekik is megadatik, ami nekünk, befogadja majd őket is a nagyvilág. Úgy véljük, folytatói annak, amit mi elkezdtünk, hiszen két tagjuk az ős-Muzsikáshoz kötődik: Csoóri Sándor és Éri Péter fiai a zenészek között vannak. A Buda Folk Band többi zenésze is az első-generációs táncházi- és népzenei együtteseknek gyermekei, tanítványai. BFB erősségét az élő, sodró hangulatú előadásmód adja, folk klubokban, táncházakban, és azokon a szórakozóhelyeken, ahol élő zenét szeret hallgatni a közönség a BFB gyakori vendég. A zenekar tagjai: Maruzsenszki Andor és Takács Ádám hegedű, ifjabb Csoóri Sándor brácsa és pengetős hangszerek, Éri Márton brácsa, cselló, Salamon Soma furulya, tangóharmonika, Pénzes Géza nagybőgő. Állandó vendégeik: Balogh Melinda ének és Bede Péter szaxofon. 

Mi, a Muzsikás és vendégei hagyományos módon játsszuk a népzenét. Ebbe hiszünk és tapasztalatunk is azt mutatja, hogy hatalmas ereje van ennek a zenének, nem csak idehaza nekünk gyönyörű, hanem a világ is szereti, tiszteli, elfogadja és értékeli. De elsősorban mégiscsak a miénk.

Hamar Dániel, a Muzsikás zenésze

 

Megosztás: Link küldése Megosztás a Twitter-hez Megosztás a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Megosztás az iWiW-hez Megosztés a Google Reader-hez

Új hozzászólás

Új hozzászólás


A szolgáltatáshoz be kell jelentkezned!

Azonosító

Jelszó



Elfelejtett jelszó
Regisztráció
 
28
március




 
© 2010 Fonó Budai Zeneház | 1116 Budapest, Sztregova u. 3. | Tel.: +36 1 206 5300
Programok   Fesztiválok   Galéria   Kávéház   Sajtó   Webbolt   Utolsó óra   Támogatók   Hírlevél   Kapcsolat   Lemezei CD bolt