Hírek » A városi embernek maradt a népi lagzi -Herczku Ágnes a QuartnakTüzet viszek címmel megjelent Herczku Ágnes második szólólemeze. Az énekesnővel beszélgettünk arról, hogy megnézik-e az embert, ha népviseletben száll fel a villamosra; a népdalokba sűrített érzésekről és arról, hogy tényleg az utolsó óráját éli ez a hagyomány, legalábbis eredeti formájában. Erre csak azt tudom mondani, hogy én dolgozom, és amikor ez valakit érdekel, akkor megkeres és interjút készít velem - de a PR-ra nem fordítok külön energiát. Úgy vagyok vele, hogy az én dolgom az, hogy énekeljek, az újságíróké pedig az, hogy az általuk érdekesnek ítélt emberekkel foglalkoznak. Lehet, hogy nem vagyok elég érdekes az újságíróknak. [nevet] Engem ez a része nem érdekel, engem a munkám érdekel. Talán az is közrejátszik ebben, hogy nagyon ritkán jelentetsz meg népzenei szólólemezt, a Tüzet viszek csak a második. Csak akkor készítek szólólemezt, amikor belül úgy érzem, hogy annak oka van. Hosszan készülök dolgokra, nagyon átgondoltan, nagyon tudatosan, és ehhez idő kell. Az nem érdekel, hogy azért, hogy "a placcon legyek", egy-két évente kiadjak egy-egy lemezt. Engem az érdekel, hogy amit csinálok, annak számomra is legyen értelme. Mindig azt mondogatjuk, hogy olyan elképesztő gazdagságú a magyar népzene, annyi dallamvariáció, annyi szépség van benne, hogy hetente lehetne lemezt kiadni. Egy hatvan-hetven perces lemez anyagát negyedóra, húsz perc alatt össze lehet rakni úgy, hogy még jó is legyen; két hét alatt fel lehet venni, három hét alatt megkeverni, újabb néhány hét, amíg kinyomják - ezt is lehetne tehát csinálni, de ez nem érdekel. Egyébként is jobban érdekel a színpad, mint a cd. A cd nekem olyan, mint egy fotó: elkészül, beteszed a fiókba és soha többet nem veszed elő. Nekem nincs otthon saját cd-m, mindig elosztogatom, nem is hallgatom magamat. Addig érdekel egy-egy album, amíg, utána egy halott dolog lesz a számomra. Most is a pénteki koncert érdekel [a Művészetek Palotájában], a lemezen már túlvagyok, azt letettem. Az első népzenei szólólemezem után is megcsináltam azt a műsort táncszínházi előadásban. Aztán néhány év múlva jött az, hogy csináljunk még egy népzenei szólóalbumot - vagy van-e kedvem Bartók-népdalfeldolgozásokat énekelni. Akkor jobban érdekelt ez utóbbi, hogy zongorakísérettel megcsináljak Bartók által feldolgozott népdalokat, de nem a klasszikus bel canto hangképzéssel, hanem az én hangnememhez igazítva, abban az énekstílusban, ahogy annak idején ő felgyűjtötte. Ebben rengeteg kihívás volt, érdekesebb volt számomra, ezért úgy döntöttem, hogy nincs új népzenei album, hanem Bartók-lemez jöjjön. Ebből is készült egy koncertverzió, aztán egy táncszínházi előadás (egyébként most lesz a budapesti bemutatója március 17-én a Nemzeti Táncszínházban, az ősbemutatója Győrben volt). Közben gyűltek ennek a lemeznek az ötletei, és mostanra vált ez kézzelfoghatóvá. Ahhoz képest, hogy azt mondod, hogy nem igazán fontos neked, elég csak kézbe venni a lemezt, hogy látszódjon: nagyon sok munka van benne. Igen, és ehhez nagyon sok idő kell. A fotók, a zenészek, az asszonyok, a debreceni kislány, Fekete Boglárka: ennyi embert összeszervezni; kimenni Erdélybe, visszahívni az asszonyokat - ez iszonyú sok munka. A címét egyébként ....(folytatás itt)
Megosztás:
Új hozzászólás |
| 20 |
| április |
