Keresés az oldalon

 
 

Hírek » Kovács Norbert „Cimbi” nyerte az OTP Táncház Díjat

Kovács Norbert „Cimbi” nyerte el 2013-ban az OTP Táncház Díjat.

Az OTP Bank a Táncház Egyesülettel karöltve alapította meg azt a pénzjutalommal is járó Táncház Díjat, mellyel minden évben egy olyan kiemelkedő népzenész vagy néptáncos egyéniséget jutalmaznak meg, aki tevékenységével aktívan hozzájárul a néphagyomány fenntartásához és átörökítéséhez a következő generációk számára.

2013-ban a díjra jelölt öt személyiség közül a nagyközönség hármat juttatott tovább a Facebook-on lezajlott szavazás során, majd a zsűri döntése alapján Kovács Norbert „Cimbi” lett a győztes. A díjat Ujfalusi Gábor, a zsűri tagja adta át.

Kovács Norbert „Cimbi” néptáncos, koreográfus, a Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús táncos, a Veszprém Megyei Néptánc Egyesület elnöke. A tánccal nyolc, az oktatással húsz éves kora óta foglalkozik többek között a napjainkra többszörösen díjazott, kiváló minősítésű Ajka-Padragkút Táncegyüttesben. Szaktanácsadó, számos szakmai és művészeti rendezvény szervezője, valamint az Ajka térségében működő intézményi szintű néptáncoktatás megalapítója.

Az OTP Táncház Díj 2013-as jelöltjei – Juhász Erika, Tálas Ágnes Judit, Árendás Péter és Farkas Zsolt – egy-egy emléklapot és Táncház érmét vehettek át elismerésül.

Minden jelöltnek és Cimbinek szeretettel gratulálunk!

Megosztás: Link küldése Megosztás a Twitter-hez Megosztás a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Megosztás az iWiW-hez Megosztés a Google Reader-hez

Új hozzászólás

Új hozzászólás


A szolgáltatáshoz be kell jelentkezned!

Azonosító

Jelszó



Elfelejtett jelszó
Regisztráció
 
20
április




 
© 2010 Fonó Budai Zeneház | 1116 Budapest, Sztregova u. 3. | Tel.: +36 1 206 5300
Programok   Fesztiválok   Galéria   Kávéház   Sajtó   Webbolt   Utolsó óra   Támogatók   Hírlevél   Kapcsolat   Lemezei CD bolt