Keresés az oldalon

 
 

Hírek » Páva ismét

Fölszállott a páva 2014-ben is
Ismét népzenei és néptánc vetélkedő a Duna csatornán

A 2012-ben először megrendezet tehetségkutató sikerére való tekintettel az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza ismét meghirdeti a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos vetélkedőt – jelentették be az MTVA székházban tartott sajtótájékoztatón szerdán. Idén is 16 és 35 év közötti énekesek, zenekarok és néptáncosok jelentkezését várják május 12-ig.


Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza 2012 tavaszán népzene és néptánc vetélkedőt hirdetett Fölszállott a páva néven. A 16 és 35 év közötti hagyományápoló énekesek, zenekarok és néptáncosok versenyére a teljes magyar nyelvterületről közel 500 produkciót neveztek, a területi selejtezőkből (Gödöllő, Komárom /Szlovákia/, Pécs, Miskolc, Szeged, Kolozsvár /Románia/, Csíkszereda /Románia/) azonban a televíziós elődöntőkbe már csak 48 jutott tovább. Ezek közül a december 15-i döntőn választotta ki a zsűri és a közönség a nyerteseket – az adást majdnem 600 ezer néző kísérte figyelemmel. A tehetségkutató műsor döntőjéből szóló ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna, szóló tánc és páros tánc kategóriában Berecz István, zenekar kategóriában a Parapács zenekar, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság Népi Együttes vihette haza a nyerteseknek járó 1–1 millió forintot. Közönségdíjas az Ördögborda Néptáncegyüttes, a legjobb magyarországi nemzetiségi együttes a Cace Rom lett, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő Táncegyüttes kapta. A döntősök és a díjazottak azóta számos koncerten, előadáson bizonyíthatták, hogy megérdemelten találta őket a legjobbnak a zsűri és a közönség.

A rendkívüli sikert látva a kiíró intézmények – szakmai partnereikkel, a Martin György Néptáncszövetséggel és a Táncház Egyesülettel együtt – úgy döntöttek, ismét meghirdetik a versenyt, amelyre idén május 12-ig a www.hagyomanyokhaza.hu és a http://www.folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek 16 és 35 év közötti fiatalok az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségi régiók helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal. A területi selejtezők 2013-ban zajlanak, az ezekről készített összefoglalókat 2014 januárjától sugározza a Duna csatorna, a döntőket pedig a tervek szerint márciusban és áprilisban láthatja a közönség.



FÖLSZÁLLOTT A PÁVA 2014
Népzenei és néptánc tehetségkutató verseny

Az MTVA és a Duna Televízió Zrt., valamint a Hagyományok Háza – szakmai partnereivel, a Martin György Néptáncszövetséggel és a Táncház Egyesülettel közösen – másodszor is meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI
• A versenyt a népzene és a néptánc területén tevékenykedő szólisták és együttesek számára írjuk ki.
• A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységéhez, illetve a magyarországi nemzetiségi régiók helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal lehet jelentkezni, lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.
• A versenyen olyan személyek vehetnek részt, akik 1978 és 1997 között születtek (16-tól 35 éves korig). Az alsó életkori határtól eltérés nem lehet. Az életkor felső határától eltérés csak csoportos jelentkezőknél, a létszám legfeljebb 20 százalékáig, maximum 40 éves korig lehet.
• A versenyen hivatásos néptáncegyüttesek, valamint a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában hivatásos táncosok nem indulhatnak, azonban hivatásos táncosok amatőr táncegyüttes tagjaként nevezhetnek az együttes létszámának 20 százalékáig.
• Egy személy csak egy kategóriában nevezhet, amatőr táncegyüttesek tagjai viszont együttesük nevezésétől függetlenül indulhatnak a táncos szólista- és táncospár kategóriában is.
• Más műfajok stíluselemeit, hangszereit, motívumkészletét vagy elektronikát használó feldolgozásokkal pályázni nem lehet.
• A verseny során legalább három különböző produkció bemutatása kötelező a döntőig jutó résztvevők számára, vagyis a televíziós fordulókban (elődöntő, középdöntő, döntő) más-más produkciót kell előadni.
• Az értékelésnél előnynek számít, ha a versenyző a televíziós fordulók során más-más tájegységek népművészetét mutatja be.
• A versenybe nem nevezhetnek a Fölszállott a páva 2012 döntőbe jutott résztvevői.

KATEGÓRIÁK
1. Énekes és hangszeres szólisták
Az énekes és hangszeres szólisták kategóriájában egyszemélyes műsorszámokkal lehet jelentkezni, énekes produkcióval vagy az autentikus népzene szólóhangszereinek bármelyikével. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb 3 perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott népdalok illetve dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása.
2. Zenekarok, hangszeregyüttesek és énekegyüttesek
Ebben a kategóriában legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A versenyző zenekarok, hangszeregyüttesek vagy énekegyüttesek fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhetnek, legfeljebb 3 és fél perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a csoporton belüli együttműködés kidolgozottsága, a bemutatott zene stílushű előadásmódja, illetve az előadók művészi kisugárzása.
3. Táncos szólisták és táncospárok
A táncos szólisták és táncospárok fordulónként egy-egy produkciót állíthatnak össze maximum 2 és fél perc időtartamban, melynek táncai, illetve azok motívumkészlete egyazon régió hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik esztétikai értéke és stílushű előadásmódja, valamint az előadók egyéni, művészi kisugárzása, továbbá a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értéke.
4. Néptáncegyüttesek
A néptáncegyüttesek kategóriájában jelentkező csoportok maximális létszáma 30 fő. Az együttes fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhet maximum 4 és fél perc időtartamban, melynek táncai (illetve azok motívumkészlete) egyazon tájegység hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik, illetve a bemutatott koreográfiák esztétikai értéke (beleértve a zenei kíséret dallamainak zeneesztétikai értékét), a néptáncanyag hiteles, stílushű megformálása, illetve az együttes művészi összhatása.
Zenei kíséret a táncprodukciókhoz
A táncos szólisták, táncospárok és a táncegyüttesek produkciójukhoz hozhatnak saját kísérőzenekart. Ez az alábbi két módon lehetséges:
a) A táncegyüttes (illetve táncos szólista vagy táncospár) és a kísérőzenekar közösen, közös produkcióval jelentkezik a versenybe. Ezt a körülményt a jelentkezési lapon egyértelműen jelezni kell és a zenekar névsorát fel kell tüntetni. Ez esetben a produkció társulatának összlétszáma a zenekarral együtt sem haladhatja meg a 30 főt, emellett a zenekar összes tagjának meg kell felelnie a versenykiírás életkori és egyéb megkötéseinek. Ilyen esetben a zsűri a zenei kíséretet is a produkció egyenértékű részének tekinti, s az együttes értékelése során a zenekar teljesítményét a zenekari kategóriánál leírt szempontok szerint veszi figyelembe.
b) A kísérőzenekar nem jelentkezik a versenybe, a zenei kíséret nem tekintendő a produkció szerves részének. Ebben az esetben a zenekari tagok neveit nem kell szerepeltetni a jelentkezési lapon, azonban létszámuk nem haladhatja meg a 7 főt. Ekkor a zsűri a zenei kíséret értékelése során a néptáncegyüttesek kategóriájánál leírt szabályokat alkalmazza. Ha a táncegyüttes nem rendelkezik állandó kísérőzenekarral, a válogatókra a zenei kíséretet hanghordozón (audio cd-n) is hozhatja magával. A zsűri a produkciók értékelésénél a két megoldás között nem fog különbséget tenni, a koreográfiák zenei összeállításainál csak a néptáncegyüttesek kategóriájánál leírt szempontokat fogja érvényesíteni. A továbbjutott produkciók az elődöntőtől kezdve, a televíziós fordulók során már a műsor által biztosított állandó, professzionális zenekar kíséretét kérhetik.
A VERSENY TERVEZETT LEBONYOLÍTÁSA
1. Pályázatok beküldése (2013. május 12-ig)
A vetélkedőre a pályázók 2013. május 12. éjfélig jelentkezhetnek a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.hu oldalról elérhető on-line regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videófelvétel, továbbá fényképek) mellékelt csatolásával.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy produkció maximum 7 perc időtartamú, értékeléshez megfelelő minőségű demófelvételét (elfogadunk YouTube linket is), 1-5 db fotót a versenyzőről (énekes vagy hangszeres szólistáról, táncos szólistáról vagy párról, énekegyüttesről, hangszeregyüttesről vagy zenekarról, tánccsoportról) és a kitöltött jelentkezési lapot. A demófelvétel a jelentkező bemutatkozását szolgálja, az azon bemutatott produkciónak nem kell feltétlenül megegyeznie a verseny későbbi szakaszában bemutatni kívánt versenyszámok bármelyikének tartalmával. Nem megfelelő minőségű demófelvétel esetén a szervezők hiánypótlást kérhetnek.
A jelentkezéssel kapcsolatban további információ kérhető a pava@hagyomanyokhaza.hu e-mail-címen. A jellemző kérdések vitafóruma a http://www.facebook.com/folszallottapava oldalon követhető.
A demófelvételeket elbíráló zsűri a pályázati anyag alapján dönti el, mely produkciókat hívja el a területi válogatók színpadi megmérettetéseire, az eredményről e-mailben értesíti a jelentkezőket május 27-ig.

2. Területi válogatók (2013. június, szeptember)
A továbbjutott versenyzők területi válogatókon, színpadi produkciók keretében mutatják be versenyszámaikat. A területi válogatók 2013. június elejétől zajlanak, a következő régiókban, a jelentkezők számától és területi eloszlásától függően:
Észak-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Dél-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország, Közép-Erdély, Székelyföld
A szervezők a produkciókat lehetőség szerint a versenyzők által a nevezési lapokon preferált régiók válogatóira osztják be.
A területi válogatókon a jelentkezők nem számíthatnak költségtérítésre.
A válogatók során az MTVA stábja forgat a helyszíneken, és a későbbiekben összefoglalókban tájékoztatja a tévénéző közönséget. A válogatókról továbbjutó versenyzők a televízió által 2014 márciusa és áprilisa folyamán, teljes terjedelemben sugárzott fordulókban (elődöntők, középdöntők, döntő) kapnak megmutatkozási lehetőséget. A televíziós fordulókban szereplő versenyzőknek útiköltség-térítést, szállást és étkezést biztosítunk.
A verseny győztesei értékes díjazásban részesülnek.

Budapest, 2013. április 10.

MTVA Duna Televízió Hagyományok Háza

Megosztás: Link küldése Megosztás a Twitter-hez Megosztás a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Megosztás az iWiW-hez Megosztés a Google Reader-hez

Új hozzászólás

Új hozzászólás


A szolgáltatáshoz be kell jelentkezned!

Azonosító

Jelszó



Elfelejtett jelszó
Regisztráció
 
29
március




 
© 2010 Fonó Budai Zeneház | 1116 Budapest, Sztregova u. 3. | Tel.: +36 1 206 5300
Programok   Fesztiválok   Galéria   Kávéház   Sajtó   Webbolt   Utolsó óra   Támogatók   Hírlevél   Kapcsolat   Lemezei CD bolt