Keresés az oldalon

 
 

Utolsó óra » Az Utolsó Óra program

2001 Karácsonyára a Fonó Budai Zeneházban végére értünk egy hosszú folyamatnak, lezártuk az 1997-ben elkezdett nagy hangszeres népzenei gyűjtést, az „Utolsó Órát”. Bár sokat kellett magyarázkodnunk a pesszimista cím miatt, mégis, immár visszatekintve az elmúlt időszakra, kijelenthetem, hogy nem költői túlzás a hangszeres népzene esetében „utolsó óráról” beszélni, ugyanis számtalanszor futottunk versenyt az idővel, hogy még egy-egy jelentős, de előrehaladott korú népzenész játékát rögzíthessük. Ebben a versenyfutásban sokszor győzött az elmúlás, akadt, akit hazaküldtünk meghalni, de olyan is volt, aki a gyűjtés közben, a Fonóban adta vissza lelkét Teremtőjének, mutatva, hogy nemhogy az utolsó, de az utolsó utáni óra elnevezés sem túlzás. Zágor „Pici” Aladár, Laka „Kicsi” Aladár Kalotaszegről, az Albu testvérek Fejérdről, Pilu bácsi a Görgény völgyéből, Mácsingó Gyurkuca a Mezőségről már mind a mennyei fehér asztal mellett ülnek, egy örök mulatságban. Az általuk az „Utolsó Órában” feljátszott felvételek azonban egy mindinkább eltűnőben levő kultúra fontos lenyomatai, melyek mutatják számunkra a múltat és segítenek elképzelni a jövőt.

Mitől volt még utolsó az óra? A 20-as, 30-as években született az az utolsó generáció, akik még falusi világot érintő, a II. világháborút követő tragikus változások előtt, fiatalon tudták átvenni az idősebbektől ezt a parasztzenei kultúrát. Az őket követő generációk már sokkal kevesebbet tudtak továbbörökíteni. Másrészt, 1990-ben, alig kiszabadulva a ’89-es “forradalmak” igézetéből, láttuk a nyugati fogyasztói társadalom viharos előretörését, a hagyományos hangszeres népzene kipusztulásának drámai felgyorsulását a Kárpát-medencében. Nem elhanyagolható az sem, hogy szerte a világon a tánczenében egy korszakváltás zajlik, melynek jelentősége a hajdani vokális – hangszeres váltáshoz hasonlítható. Most az elektromos hangszerek váltják az akusztikusakat, s ez a folyamat már eljutott a falvakig. Természetesen ez már nem csak új hangszereket, de azokhoz kötődő zenét is jelent, tehát a régi nagyrészt feledésbe merül. A felsorolt változások együttesen jelzik számunkra, hogy a régi hangszeres népzene szempontjából valóban az utolsó órában vagyunk.

A „még egy nagy, reprezentatív gyűjtés” gondolat viszont nem új, 1936 és 1944 között már készültek ilyen felvételek a Magyar Rádióban, a Tudományos Akadémia, a Magyar Rádió és a Néprajzi Múzeum támogatásával, Bartók Béla, Dincsér Oszkár, Kodály Zoltán, Lajtha László, Ortutay Gyula és mások irányításával. A felvételek egy részét később megjelentették, így született meg a “Pátria” lemezsorozat, mely nevét a gyártó cégről kapta. Az akkori munka azonban, a háború és az azt követő megváltozott helyzet következtében megszakadt. Az Utolsó Óra ezt a fonalat vette fel újra és folytatta. Úgy, ahogy annak idején Lajtháék, Ortutayék, mi is segítségért fordultunk a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetéhez és a Néprajzi Múzeumhoz, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához, majd a Fonó Budai Zeneházban a helyet is megtaláltuk. Itt alakítottuk ki a helyszínt, ahol PC-merevlemezre, digitálisan rögzítettük, majd pedig CD-re archiváltuk 2 példányban a Budapestre egy hétre felhozott zenekaroktól gyűjtött anyagot, amelyből egy a Fonó Budai Zeneházba, egy pedig a Zenetudományi Intézetbe került. A hanggal párhuzamosan képet is rögzítettünk, videón (HI8). A gyűjtésről számítógépen vezettünk jegyzőkönyvet.

Munkánk elméleti kiindulási pontja az egységes kárpát-medencei hangszeres népzenei nyelv volt, hiszen az addigi gyűjtésekből már láthattuk, kevés különbség mutatkozik egy falu román, magyar vagy cigány hangszeres zenéjében, ezek inkább az eltérő civilizációs szintekből erednek, az azonosságok viszont sokkal számosabbak. Gyűjtésünk során ezért különös súlyt helyeztünk a nemzetiségek zenéjének felgyűjtésére is, így a gyűjtés nagy számban tartalmaz román, cigány, szász, zsidó, szlovák, lengyel, ruszin, hucul, szerb, horvát, bunyevác, sokác anyagot is. Meggyőződésünk, hogy a kárpát-medencei zenei együttélés példát mutathat az egységesülő Európának is.

Mivel tánczenét rögzítettünk elsősorban, ezért, ha tehettük, a zenekarral hívtunk egy pár táncost is, akikkel ú.n. "funkciós" felvételeket készítettünk, de akik esetenként segítségünkre voltak a terület vokális anyagának a feltérképezésében is.

A gyűjtést 1997. szeptember 15.-én kezdtük meg és téli, valamint nyári szünetekkel folytattuk. A munkát Erdély esetében 46 zenekarra terveztük, Felvidékről 25 zenekart hívtunk, a központi, „Kismagyarországi” rész 41 zenekart jelentett. 2001 Karácsonyáig összesen 112 zenekart gyűjtöttünk. Az időnkénti leállásokat, szüneteket a hagyományos paraszti munkaciklusokhoz igazítottuk, így Karácsony tájékára és a legnagyobb mezei dologidőre, júniustól szeptemberig. Ez alatt az anyag rendezése folyt. Kezdetben „mozgalmi” körülmények között dolgoztunk. Sokszor magunk vezettük, hosszú, fehér éjszakákon át, viszontagságos körülmények között, hóban, úttalan utakon a zenekarokat Budapestre szállító buszt. Ha kellett, ágyat szállítottunk, hangszert javítottunk, gyógyszert szereztünk, fő gondunk volt, a munka mellett, hogy adatközlőinket valóban, a szó hagyományos értelmében, vendégül lássuk, hogy jól érezzék magukat Budapesten. Elmagyaráztuk nekik a gyűjtés célját és ezáltal megnyertük együttműködésüket. Megértették, hogy a gyűjtés által az általuk őrzött kincset hagyományozzák tovább, nem közvetlenül, a saját közösségükben, de egy sokkal fontosabb, tágabb keretben.

Az 1997-98-as évben 30 csoportot rögzítettünk, a gyűjtés erdélyi részét 1999. nyarán zártuk le, a 46. zenekarnál. Munkánknak újabb és újabb erkölcsi megerősítést adott az a sajnálatos tény, hogy nagyon sok esetben verseny futottunk az elmúlással és sajnos, sok esetről tudunk, amikor a versenyfutásban az elmúlás (betegség, halál) diadalmaskodott.

A 46 erdélyi együttes és a kiegészítő („appendix”) gyűjtés anyagát 562 számozott CD-n archiváltuk, ezekről CD - másolatokat készítettünk és átadtuk az MTA Zenetudományi Intézetének, a jegyzőkönyvekkel, valamint a HI 8-as videokazettákkal együtt.

Már a Program indításakor felmerült az igény, hogy ne csak Erdélyből, de a történelmi Magyarország egészéről készüljön egy ilyen részletes, látlelet-szerű értékmentés, hiszen Európa folklórtérképén a Kárpát-medence hangszeres zenei kultúrája egy egységes régiót képvisel, ahol a magyar kulturális befolyás meghatározó volt. Ezt akkor - szakmai és anyagi okoknál fogva - nem tudtuk felvállalni.

Az erdélyi sorozat után azonban, főként a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának köszönhetően, megteremtődtek a feltételei a folytatásnak, tehát folytattuk a Felvidékkel. Ennek a résznek a szakmai irányítója Agócs Geregely felvidéki származású néprajzos volt. Az utolsó négy felvidéki zenekart 2000 februárjában láttuk vendégül, ezáltal elértük a kitűzött célt, Felvidék hangszeres népzenéjének reprezentatív felgyűjtését. A felvidéki sorozatban 25 zenekart láttunk vendégül és gyűjtöttünk fel, 248 számozott CD-n. Itt olyan, unikumnak számító felvételekkel is gazdagodtunk, mint a felvidéki románoktól született gyűjtés. A 2000. február 16.-án befejezett felvidéki rész azonban még tetemes utómunkát igényelt, ezeket április végére sikerült befejezni és a teljes anyagot, véglegesített jegyzőkönyvekkel együtt átadni az MTA Zenetudományi Intézetének.

A felvidéki sorozat végéhez közeledve azonban ismét felmerült a kérdés: Érdemes-e itt megállni? A teljes magyar nyelvterületből már csak egy, a központi rész hiányzik. Ezért, valamint azért is, mert a hangszeres kultúra térvesztése a megmaradt Magyarországon még régebb óta tart, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk.

A 2000. májusában, a felvidéki utómunkák elvégzése után elkezdődött gyűjtés máris érdemi eredményeket produkált: még a 2000. év folyamán 18 zenekart láttunk vendégül. A tervnek megfelelően befejeztük a kárpátaljai részt és, elég viszontagságos körülmények között, a jugoszláviai változások közepette, a délvidéki részt. A határral kettéválasztott Szatmár, Bihar, Temes romániai részéről is sikerült 4 zenekart felgyűjteni. A mai Magyarország területéről vendégeink voltak Baranyától Nógrádig 6 zenekar. Ezt a munkát folytattuk 2001-ben és az Utolsó Óra gyűjtést 2001 Karácsonykor zártuk le. Az utolsó, a központi területet érintő részben 41 csoportot láttunk vendégül, tőlük 450 CD-nyi anyagot gyűjtöttünk. A gyűjtésnek ebben a szakaszában 5 ország állampolgárai voltak adatközlőink, természetesen itt Kárpátaljára, a Partiumra, a Bánságra, Délvidékre gondolunk.

A teljes Utolsó Óra gyűjtésben 112 zenekart kérdeztünk ki, 240 faluból. A gyűjtés zenéjét 1271 CD-n rögzítettük, kb. 1250 órányi tiszta terjedelemben, ez becsülten kb. 23 000 dallamot jelent. Kimondható talán, hogy az Utolsó Óra a XX. század legnagyobb értékmentő hangszeres népzenei gyűjtése lett.

Munkánk során, a hatalmas távolságoknak köszönhetően, 4 mikrobuszt „használtunk el”, 634 embert szállítottunk Budapestre és láttunk vendégül.

A gyűjtéssel párhuzamosan megindítottuk a nagyközönség számára az erdélyi gyűjtés válogatott hangfelvételeinek kiadását is, zenekaronként egy reprezentatív CD-t. A sorozatot “Új Pátriá”-nak neveztük el, felvállalva és példának tekintve a Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László és mások által gyűjtött, a "Pátria" lemezekre rögzített anyagot. 2001 végéig az Új Pátria sorozatban 16 válogatás jelent meg. A következő években mind a 46 zenekartól szeretnénk CD-t kiadni, a sorozat így már valóban Erdély hangszeres népzenéjének reprezentatív keresztmetszete lesz, és tervezzük a felvidéki sorozat beindítását is.

Természetesen az Utolsó Óra gyűjtemény hasznosítása (pl. a Jegyzőkönyv adatbázissá alakítása, hogy az egész anyag számítógéppel kutathatóvá váljon) még hosszú hónapok munkája. Szeretnők, ha a gyűjtemény hasznosulna, beépülne napjaink kutatási és közművelődési vérkeringésébe, mert csak akkor mondhatjuk, hogy elértük célunkat, végeztünk munkánkkal.

A gyűjtés anyagát nem zárt, hozzáférhetetlen gyűjteményként képzeltük el. A gyűjtés feldolgozásának fokától függően lehetővé tesszük szakmai célú másolását, kutatását és feldolgozását a Hagyományok Háza Közgyűjteményi Tárában.

2000-ben az erdélyi gyűjtésből egy reprezentatív válogatás felkerült az Internetre, megfelelő keresőrendszerrel együtt, a www.fono.hu címhez. Ezt a keresőrendszert szeretnők folyamatosan fejleszteni, bővíteni a továbbiakban is.

A Gyűjteményt visszajuttattuk származási helyére is, Erdélybe, illetve Felvidékre. Az élő, élményszerű átadás érdekében megszerveztünk egy mesterkurzust, ahol az Utolsó Óra legjobb prímásai tanítottak magyarországi „revival” zenekarokat.

Itt, a Gyűjtés végén, talán már nyugodtan mondhatjuk: megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy ez a számunkra, de Európa hangszeres népzenei kultúrája számára is oly jelentős érték, a kárpát-medencei hangszeres népzene, ne menjen veszendőbe.

Köszönettel tartozunk támogatóinknak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, a Fonó Budai Zeneháznak, a 77 Elektronika Kft-nek, az MTA Zenetudományi Intézetének és annak a több mint 60 munkatársnak, akik a programban a 4 év alatt dolgoztak.

Köszönettel tartozunk védnökeinknek, Magyar Bálint, Hámori József, Rockenbauer Zoltán miniszter úraknak, és Dr. Glatz Ferenc úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, akik személyes odafigyelése nélkül ez a program sem valósulhatott volna meg.

 Kelemen László

Új Pátria lemezei
Forrás ► 
Interjú Kelemen Lászlóval

 

Megosztás: Link küldése Megosztás a Twitter-hez Megosztás a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Megosztás az iWiW-hez Megosztés a Google Reader-hez

Új hozzászólás

Új hozzászólás


A szolgáltatáshoz be kell jelentkezned!

Azonosító

Jelszó



Elfelejtett jelszó
Regisztráció
 
19
május




 
© 2010 Fonó Budai Zeneház | 1116 Budapest, Sztregova u. 3. | Tel.: +36 1 206 5300
Programok   Fesztiválok   Galéria   Kávéház   Sajtó   Webbolt   Utolsó óra   Támogatók   Hírlevél   Kapcsolat   Lemezei CD bolt